Bevezetés – Floppik, ahogy emlékezünk rájuk
A flopilemez – közismertebb nevén floppy – igazi ikonja a 70-es, 80-as évek számítástechnikájának. Ki ne emlékezne a hajlékony, fekete lemezkére, amit óvatosan kellett a meghajtóba csúsztatni? A 5,25 hüvelykes floppik egykor elterjedt adattárolók voltak az 1970-es évek közepétől az 1990-es évek végéig – mielőtt a CD-k és pendrive-ok átvették volna a helyüket
. Ebben a bejegyzésben egy különleges márkájú floppy lemezcsomagot idézünk fel nosztalgikusan: a Parrot márkájú 5,25″ flopikat, melyek igazi csemegének számítanak a retro számítógépes eszközök rajongói számára.
Parrot márka rövid bemutatása
A Parrot Corporation Limited egy brit flopilemez-gyártó vállalat volt, amely 1983-ban alakult Wales-ben (Llantarnam, Cwmbran) és a számítógépes adattárolás iparágában tevékenykedett
en.wikipedia.org. Bár a Parrot név ma már nem cseng ismerősen mindenkinek, a cég a ’80-as években 8″, 5,25″ és 3,5″ lemezeket gyártott a személyi számítógépekhez. Sajnos a vállalat csillaga gyorsan leáldozott – anyagi gondok és piaci nehézségek miatt 1989-ben megszűnt
en.wikipedia.org. Ennek ellenére a Parrot által gyártott flopilemezek egy kis szeletét képezik a brit számtech-történelemnek, és termékeik eljutottak világszerte a felhasználókhoz. Aki kezébe vesz egy Parrot flopit, rögtön szemet szúrhat a jellegzetes logó: nagy fekete betűkkel írt Parrot felirat egy kék-narancs színű grafika kíséretében a lemez csomagolásán
A 5,25″ flopilemezek történelmi szerepe
A 5,25 hüvelykes hajlékonylemez a korai személyi számítógépek alapvető adathordozója volt. 1976-ban vezették be az első 5,25″-os meghajtót (a Shugart Associates jóvoltából), és pár éven belül szabványossá vált ez a formátum
. A nagy, 8 hüvelykes lemezeket hamar kiszorította ez a kisebb, praktikusabb “minifloppy”, ami már könnyedén befért az otthoni számítógépek házába is. A 5,25″ flopikból rengeteg formátum versenyzett eleinte – léteztek hard-szektoros (fizikai szektorlyukakkal tagolt) és szoft-szektoros típusok is, különféle kódolási eljárásokkal (MFM, GCR stb.)
en.wikipedia.org. Végül a szoft-szektoros megoldás győzött, azaz a szektorokat nem külön lyukak, hanem a meghajtó által szoftveresen definiált jelölések határolják – innen ered a “szoft-szektoros” elnevezés
Ami a kapacitást illeti, elsőre talán megmosolyogtató: egy átlagos 5,25″ flopi mindössze pár száz kilobájt adatot tudott tárolni. Az első generációs 5,25″ lemezek (egyoldalas, dupla sűrűségű) kb. 160–170 KB adatot hordoztak, míg a kétoldalas, dupla sűrűségű változatok 360 KB körül (ez 40 sáv/oldal, sávonként 9 szektor, 512 bájtos szektorokkal) tudtak raktározni
. Később megjelentek a négyszeres sűrűségűnek is nevezett 5,25″ floppik 80 sávval és több szektorral, amelyekkel ~720 KB, illetve az 1,2 MB kapacitású HD (High Density) lemezek is, de ezek már inkább az IBM PC AT érájához köthetők
hu.wikipedia.org. Összehasonlításképp: egy 8 bites Commodore gép flopiján ~170 KB fért el, míg egy korai IBM PC (XT) lemezen ~360 KB, az AT korszak HD lemezén ~1,2 MB
hu.wikipedia.org. Ez ma nevetségesen kevésnek tűnik – kevesebb, mint egy MP3 szám vagy egy nagyobb fénykép fájlmérete –, de abban az időben így is óriási előrelépés volt a lyukkártyákhoz vagy a magnószalaghoz képest. Ráadásul a programozók megtanulták ennyi helyen is elférni – a legendás játékok és alkalmazások többsége elfért egyetlen floppylemezen!
Parrot 5,25″ flopilemezek jellemzői
Az igazi témánk, a Parrot márkájú 5,25″ floppy csomag, egy tízdarabos lemez készlet, amely kifejezetten a dupla sűrűségű, dupla oldalú (DS/DD) kategóriába tartozik
. Mit is jelent ez pontosan? Lássuk a főbb jellemzőket sorban:
- Dupla sűrűség (DD): A lemezek mágneses rétege és formátuma dupla sűrűségű adatrögzítést tesz lehetővé. Ez az 1970-es évek végén bevezetett továbbfejlesztés a korai “egyszeres sűrűségű” lemezekhez képest kb. kétszeres adatsűrűséget biztosít, így növelve a kapacitást. A DD lemezek tipikusan MFM (Modified Frequency Modulation) kódolást használnak, amivel – a sávok és oldalak számától függően – néhány százezer bájt adatot tárolhattak.
- Kétoldalas (DS – Double Sided): Míg a legelső floppymeghajtók csak a lemez egyik oldalát írták (egyoldalas lemezek), a Parrot csomagban lévő lemezek kétoldalasak, azaz mindkét oldalukat lehet adatírásra használni. Ehhez természetesen olyan meghajtó szükséges, amely rendelkezik felső és alsó író/olvasó fejjel – például az IBM PC 5,25″ meghajtói vagy a Commodore későbbi, 1571 típusú drive-ja. Kétoldalas üzemmódban a tárkapacitás megduplázódik a egyoldalúhoz képest. (Persze a leleményes felhasználók az egyoldalas lemezeket is gyakran “kétoldalasították” – erről még lesz szó lentebb! 😉)
- 80 sáv, 96 TPI: Ezek a Parrot flopik bizony 80 sávosak. Ez azt jelenti, hogy a lemez mindkét oldalán 80 adat sáv (track) található, szemben a régebbi 40 sávos lemezekkel. A 96 TPI (tracks per inch) pedig arra utal, hogy a sávok sűrűsége 96 sáv per inch, vagyis a meghajtófej ilyen finom léptetéssel tud pozícionálni. Az 80 sávos, dupla sűrűségű formátumot néha “négyes sűrűség” néven is emlegették, mivel a 40 sávos egyszereshez képest négyszer annyi adat fért el rajtahu.wikipedia.org. Egy ilyen lemez formázott kapacitása tipikusan ~720–800 KB körül alakult a használt szektorszámtól és fájlrendszertől függően. A Parrot dobozán is feltüntették: “dupla oldalú, dupla sűrűségű, 96 TPI, 80 pályás” – azaz a korszak legmodernebb 5,25″ DD specifikációjakorvina.net.
- Szoft-szektoros (soft-sectored): A dobozon nem mindig írják ki, de ezek a lemezek a szabványos, szoftveresen szektorokra osztott floppy kategóriába tartoznak. A szoft-szektoros lemez azt jelenti, hogy a lemez csak egy indexlyukkal rendelkezik (minden forgásnál egy jelzés), és a rajta levő szektorokat a meghajtó vezérlője szoftveresen határozza meg formázáskor. Ez volt a megszokott megoldás a ’80-as évekre – szemben a korai hard-szektoros lemezekkel, amelyek több fizikai lyukkal jelezték minden szektor kezdetét. A Parrot lemezek teljes mértékben kompatibilisek a korszak szokványos meghajtóival, nincs bennük semmi egzotikum ilyen téren. (Egy apró érdekesség: a hasonló BASF lemezek címkéjén explicit módon fel is tüntették: “sectors: soft”, jelezve, hogy nem hard-szektoros.)
Összefoglalva, a Parrot 5,25″ DS/DD flopik műszaki szempontból megegyeznek a kor legelterjedtebb lemeztípusával, amit az IBM PC/XT is használt (360 KB), illetve amit számos home computer is támogatott kisebb kapacitással. A csomag érdekessége még, hogy a lemezek kék színűek – nem a megszokott fekete műanyag tokot kapjuk, hanem mutatós kék korongokat, amelyek szépen sorakoznak a fehér, Parrot logós dobozban
. A doboz maga műanyagból készült, zárható, hogy védje a tartalmát a portól – afféle floppy-tartó dobozként is funkcionál, amit akár az asztalunkon is tarthatunk gyűjteményi díszként.
Természetesen érdemes megjegyezni, hogy mivel eredeti, bontatlan korabeli lemezekről van szó, az évtizedek során romolhatott az állapotuk. A mágneses réteg öregedése miatt előfordulhatnak hibás szektorok – egy webshop figyelmeztetése szerint “a floppy lemezek kora miatt a 100% hibamentesség nem garantálható”
. Magyarán, ha ma ténylegesen használni akarjuk őket, legyünk óvatosak: formázás és adatírás előtt nem árt tesztelni mindegyik lemezt.
Felhasználási területek – Commodore, IBM PC és a többiek
A 5,25″-os floppyk fénykorukban szinte minden számítógépnél jelen voltak, a házi számítógépektől a vállalati PC-kig. A Parrot DS/DD lemezek is sokoldalúan felhasználhatók voltak a maguk idejében – lássunk pár tipikus példát, hol találkozhattunk ilyen lemezekkel:
- Commodore 8-bites gépek: A Commodore 64 és társai esetében a 5,25″ lemezek alapvető szerepet játszottak a programok betöltésében (legalábbis azoknál, akik túlléptek a kazettás magnón). A Commodore 1541 lemezmeghajtó egy egyoldalas, dupla sűrűségű drive volt, amely egy ilyen Parrot lemez egyik oldalára nagyjából 170 KB-nyi adatot tudott mentenihu.wikipedia.org. Mivel a 1541 csak egy olvasófejjel bírt, a lemez B oldalát gyárilag nem érte el – de ez nem állította meg a lelkes felhasználókat. Gyorsan közismert trükk lett, hogy egy lyukasztóval vagy ollóval kivágunk egy extra notch-ot (kis négyszögletes lyukat) a lemez műanyag tokjának másik élén, így a meghajtó írhatóként érzékeli a lemez túloldalát isjesperjuul.net. Így az ügyes Commodore-tulajok az egyoldalas (és olcsóbb) lemezeket is kétoldalasként használhatták – megduplázva a kapacitást! Persze a lemez kivétele és megfordítása manuálisan történt, de kit bánt ez, amikor így kétszer annyi játék fért ugyanarra a floppira? 😉 A Commodore lemezeknél maradva: a későbbi Commodore 1571 meghajtó már kétfejes volt, tehát alapból is kezelte a kétoldalas (340 KB) lemezeket – egy Parrot flopi ebben is remekül megállta a helyét. Sőt, a Commodore 1581 már 3,5″-es lemezeket használt, de az már egy másik történet…
- IBM PC és kompatibilis gépek: Az IBM PC/XT (és a korai PC klónok) szabványos adathordozója a 360 KB-os, 5,25″-os DS/DD lemez volt – pontosan olyan paraméterekkel, mint a Parrot flopik. Ezeket a lemezeket használták operációs rendszerek, szoftverek terjesztésére és adatok tárolására az 1980-as években. Sokunknak ismerős lehet a A: és B: meghajtók fogalma – bizony, a PC-kben gyakran két 5,25″ floppymeghajtó is volt egyszerre, így lemezmásoláskor közvetlenül át lehetett másolni az egyik lemezről a másikra az adatokat. Később, az IBM AT megjelenésével (1984) jöttek a nagyobb kapacitású, 1,2 MB-os 5,25″ HD (High Density) lemezek és meghajtók is, de ezek már más mágneses réteget igényeltek, és nem minden régi DD lemez bírta ki, ha 1,2 MB-ra próbálták formázni. Azonban visszafelé kompatibilitás volt: egy 360 KB-os Parrot lemezt gond nélkül lehetett olvasni/írni az újabb, HD meghajtókban is (csak éppen 360 KB kapacitással). Az IBM kompatibilis világban a 3,5″-os, merev tokos floppik a ’90-es évek elején átvették a helyét a hajlékony 5,25″-nek, így utóbbiak lassan kikoptak az irodákból – de a retro PC hobbisták körében máig van, aki például egy 8088-as XT-t vagy Commodore PC-klónt eredeti 5,25″ meghajtóval üzemeltet, eredeti lemezekről bootolva.
- Egyéb home computerek és konzolok: Nem csak a C64 és az IBM értett a 5,25″ nyelvén. Például az Apple ][ sorozat (Apple II, IIe, IIc) is 5,25″ floppyt használt (a jellegzetes Disk II meghajtóval), igaz, azok single-density (SD) vagy GCR kódolású saját formátumban működtek. Egy Parrot DS/DD lemez azonban az Apple II meghajtóban is formázható és használható lett volna (az Apple meghajtók is soft-sektorosak voltak). Továbbá számos CP/M rendszerű számítógép (Amstrad, Osborne, Kaypro stb.) szintén 5,25″ lemezeket alkalmazott – gyakran 40 vagy 80 sávval, változó formátumokkal. Sőt, a korai PC-s kompatibilis gépek, például az IBM PCjr vagy a Tandy gépek is gyakran 5,25″ floppyt ettek. Egyszóval, egy jó minőségű, szabványos DS/DD lemez – mint amilyeneket a Parrot is gyártott – univerzális cserekészlet volt szinte mindenhez. Ha programot akartál csereberélni a barátaiddal, nagy eséllyel 5,25″ floppyn adtad át.
Meg kell említeni, hogy a Parrot lemezek (és úgy általában a floppy lemezek) nem csak adattárolóként funkcionáltak, hanem a korszak “pendrive-jaként” is. Akkoriban egy doboz floppyval a hónod alatt indultál LAN-partira vagy számítógép klubba, és nem gigabájtos videókat vittél, hanem néhány kilobyte-os BASIC játékokat, C64 demókat vagy épp a legújabb PC-s shareware programokat. A floppyk cserélgetése közösségi élmény volt: címkéket írtunk rájuk filctollal, hogy melyik lemezre milyen kincs került, és vigyáztunk rájuk, mint a szemünk fényére.
Nosztalgikus visszatekintés
Nincs is annál nosztalgikusabb, mint kézbe venni egy 5,25″-os flopilemezt. Az ember óhatatlanul felidézi a régi szép időket: a meghajtó zúgó hangját, amint felpörgeti a lemezt; a mechanikus katt hangot, amikor lezárjuk a meghajtó karját; és persze azt a feledhetetlen recsegő hangot, amikor a Commodore 1541 drive fejjel a végállásba “ütközik” – mintha egy miniatűr írógép kalapálna odabent. Emlékszünk, ahogy türelmetlenül vártuk, hogy a LOAD “”,8,1* kiadását követően a lemez betöltsön egy játékot a C64-en, vagy a PC-n a DOS másolás parancs sorra másolja a fájlokat és a meghajtó LED-je szorgalmasan villog. Mindezt ma már szinte romantikus lassúságnak érezzük a villámgyors SSD-k korában, de akkoriban maga volt a csoda, hogy egy mágneses lapocskán programok utazhattak egyik gépről a másikra.
A flopikhoz rengeteg kedves emlék és praktika fűződik. Például a már említett lyukasztásos trükk – melyikünk ne próbálta volna megóvni a zsebpénzét azzal, hogy a drága kétoldalas lemezek helyett az olcsóbb egyoldalasakat vágta kétoldalasra? (A gyártók persze nem örültek ennek, de a felhasználói kreativitást nem lehetett keretek közé szorítani
!) Vagy ott volt a írásvédő matrica: ha nem akartad, hogy véletlenül töröljék a lemezed tartalmát, egyszerűen nem fedted le a kis kivágást a tokon – vagy ha épp írni akartál egy gyári programlemez B oldalára, egy darab cellux-szal orvosoltad a hiányzó címkét. Aztán emlékezzünk a lemeztároló dobozokra is: műanyag vagy fém kazettákra, amikbe szépen sorban be lehetett állítani a floppykat. Sokan címkézték a doboz elejét ábécé szerint, hogy könnyebb legyen megtalálni a keresett lemezt. Egy-egy gyűjtő számára ma egy ilyen tele doboz floppy maga a kincsesláda – hisz nem csak az adatok értékesek rajta, hanem a történetek, amiket képviselnek.
A Parrot 5,25″ lemezek ennek a kornak a lenyomatai. Egy eredeti, bontatlan Parrot lemezcsomag igazi kuriózum lehet egy gyűjteményben: a nosztalgiafaktor az egekben, ráadásul dizájnelemként is mutatós a retro Parrot logóval ellátott doboz. Ma már nyilván nem a gyakorlati hasznuk miatt tartunk ilyen floppykat – hiszen adattárolásra elavultak –, hanem azért, amit jelképeznek. Egy gyűjtő számára ezek a lemezek hidat jelentenek a múltba: kézzelfogható kapcsok a számítástechnika hőskorához. Nem mellesleg, aki még életre tud kelteni egy régi Commodore vagy PC rendszert, annak jól is jön pár működő flopi, hogy az eredeti szoftvereket autentikus módon futtathassa.
Zárásképpen, gondoljunk csak bele: a mai fiataloknak a “Mentés” ikon jelent megfoghatatlan rejtélyt – holott mi pontosan tudjuk, hogy az a kis kék ikon egy floppy lemez akar lenni! 😃 Ez is mutatja, milyen mély nyomot hagyott a kultúránkban ez az egyszerű adathordozó. A Parrot 5,25″ flopilemezek pedig ennek a kultúrának egy szeletét képviselik – legyen szó akár egy működő retro számítógép életre keltéséről, akár csak egy nosztalgikus dísztárgyról a polcon. Soha ne felejtsük el a floppykat, hiszen az emlékeinkben örökké őrzik a bitek birodalmának hajnalát!
Források: Parrot Corporation történeti adatok – Wikipedia
en.wikipedia.org; Hajlékonylemez történet és jellemzők – Wikipédia
hu.wikipedia.org; Parrot flopilemezek termékleírás – korvina.net
korvina.net; Jesper Juul: A History of the C64 in Twelve Objects – The Ludologist
Források